Kontraszt
2013 január 27. | Szerző: Királylány
Tegnap este végül sikerült Eni barátnőmmel kitárgyalni a történteket “mr.térdremegéssel”.
Elmeséltem Neki, hogy mit mondott azzal kapcsolatban, hogy nem magam adom, vagy nem is tudom valójában ki vagyok. Eni saját tapasztalatát mondta el, hogy Ő mit gondolt rólam anno, mielőtt megismert.
Enivel egy korábbi munkahelyemen ismerkedtem meg. Látásból már rég tudtuk, hogy kik vagyunk, de közelebbi a kapcsolatunk, baráti csak jóval később lett.
A munkám megköveteli a csinos megjelenést, amit én nagyon élvezek. Tűsarkú, szép szoknya, blúz, ezekhez illő kiegészítők… Eni szerint ráadásul nagyon tudom őket viselni. Mindehhez még társul, hogy meglehetősen határozottan lépek fel a megbeszéléseken, illetve meggyőződéssel képviselem álláspontom. Ezekről tudtam, nem Ő jelezte ezt vissza nekem először.
Azonban nem tudta összerakni a képet, hogy egy ilyen megjelenésű, kiállású lány hogy ülhet szinte törökülésben, cipő nélkül egy félnapos megbeszélésen, vagy mászkálhat mezítláb az irodában. Azt meg végképp nem értette, hogy lehet a párom András… Ellentmondásosnak tűntem neki.
Majd megismert. Számára már nem fura, hogy megfér a tip-top dolgozós énem mellett az abszolút laza, minden mókából részét kivevő énem is, aki ha éppen úgy érzi magát jól egy egész napos tesztkörnyezetben, megfigyelők gyűrűjében, hogy megszabadulva körömcipőjétől készíti a prezentációt, akkor megteszi és nem érdekli mit gondol más…
Persze ettől még feltettem magamnak a kérdést, hogy mennyire vagyok összhangban magammal? Lehet, hogy igaza van és magamat verem át?
Igyekszem őszintének lenni magamhoz. Bízom benne, hogy sikerül és nem csapom be magam. De most úgy érzem, hogy a helyén vannak a dolgok. “mr.térdremegéssel” szintén.
Kulcsra zárva
2013 január 26. | Szerző: Királylány
Iszonyatosan felbosszantottak tegnap a munkahelyemen, melynek eredményeként “mr.térdremegésnek” elküldtem az alább sms-t: “Kissé feszült vagyok. Tudsz valami jó feszültséglevezetőt…?”
Este értem jött. Elvitt egy koncertre, amin egy ismerőse játszott. A koncert jó volt, de megint csak akkor közeledett, amikor már kellően oldott lett. Haza úton a taxiban sem ért hozzám, majd mikor hozzá értünk sem nyomott a falnak. Beszélgettünk. A kanapén ülve, egymástól egy méterre. Beszélgetni akart. Azonban nem azon az izgatott, kíváncsi vagyok rád módon, hanem nekem egy kicsit kényszerítő módon. Kérdezzek. Mondtam, hogy kérdezek, ha kérdésem lesz. Mindig volt rá válasza, hogy olyan nincs hogy nincs kérdésem. Hiába mondtam, hogy ha van, azt felteszem. De nem kívántam keresztkérdéseket feltenni családról, nőkről. A kedvenc filmjéről meg amúgy sem…. Aztán kérdeztem. Telibe…. Az apjáról. Mindig csak az anyukáját emlegeti. Édesapja meghalt a húgával együtt, balesetben. Így már más képet fest az utakon tanúsított vezetési módja, és hogy a balesete sem rémiszti meg.
Kérdezzek még. “Miért tartasz tőlem?” “Nem tartok tőled.” “De csak oldott állapotban közeledsz.” “Mert köztünk csak testiség van. Nem beszélgetünk.” “Nem is nagyon van alkalom.”
Azonban ez egy új nézőpont. Bár számomra akkor sem kerek. Azt mondja, nem vagyok összhangban magammal. Megmagyarázni nem tudta. Kedves…. Nem is tudja, hogy milyen közel vagyok önmagamhoz. Ma reggelre pedig még inkább… De magyarázkodni nem fogok.
Még beszélgettünk. Lazának semmiképpen sem nevezném a szituációt. Kérdeztem. Kérdezett. Bár én sokat meséltem magamtól magamról. Pasik. Róbert. András. Mélypontok. Barátok.
Zongorázott.
A beszélgetés és a zongoraszó hatására keresztapám jutott eszembe. Percekig ott volt a gondolataimban, érzéseimben. Szinte már könnybe lábadt a szemem. Pedig már több, mint 15 éve… De nem beszéltem róla. Nem láttam értelmét. Hiába akart beszélni, nem éreztem az őszinte kíváncsiságot. Mégis sok részletet megosztottam Vele, amitől az vagyok, aki.
Aztán egyszer csak odajött hozzám. Szinte rám feküdt és simogatni kezdett. Ruhán keresztül. A ruhák gyorsan lekerültek, semmi érzékiség. Az egész szexre elmondható. A csókot kerülte. Szinte csak hátulról közelített. Nem mondom, hogy nem volt jó, de változatlanul semmi köze nem volt szeretkezéshez. És ez nem szemrehányás, hisz én teremtettem a helyzetet. Elalvás előtt és reggel is távolságtartó volt. Ő mondja, hogy nem vagyok összhangban… aranyos…:-) Nem irigylem. Küzdelmes lesz önmagával szembeszállni, ha valaha közel akar majd engedni magához valakit.
Persze a szakítás után még friss bármibe is belekezdeni. Illetve ki tudja még, hogy milyen egyéb tapasztalatok, élmények hatására zárkózott be. De nem az én feladatom megtalálni a kulcsot. Elengedem. Messzire. Sok minden áll még előtte. Ha később kereszteznie kell életünknek egymást, akkor úgy lesz. Ha meg nem, akkor nem.
Kiábrándító és kijózanító volt az éjszaka. Részben közelebb kerültem, hogy megértsem őt, magamnak pedig bebizonyosodott, hogy jelen pillanatban Ő biztos nem a jelenem. Ez könnyebbé teszi a helyzetem. Lehet, hogy ez az élmény kellett, hogy lezárjam, elengedjem minden, valamilyen szinten is függőben lévő pasiügyemet? Igort lezártam. Bár Ő még mindig abban bízik, hogy visszatérhet. Imre is eltűnt a képből, mint karbantartó és talán idővel, mint barát is.
És mi lesz “mr.térdremegéssel”? Meglátjuk. Megremegnek-e a térdeim, ha ismét látom….
közelebb
2013 január 22. | Szerző: Királylány
Elengedtem, ismét jött. Most ismét engednem kell. Hogy Ő tehesse meg a lépést. Hogy Ő legyen a vadász, az irányító.
Tegnap összefutottunk. A buszmegállóban álltam, mikor megállt mellettem, “elviszlek”. Beültem. Kicsit feszülten indult a beszélgetés. Benne ki tudja milyen gondolatok, érzések fogalmazódtak meg a közös éjszaka után. Én pedig pont ezért voltam kissé izgatott. Azonban jó volt mellette ülni az autóban…
Hamar a péntek este témájához jutottunk. Elmondása szerint az a mennyiségű alkohol, amit Ő elfogyasztott, engem megölt volna… Azonban azt állítja, mindenre emlékszik… Én nem titkoltam, hogy vannak hiányzó szakaszok, és hogy jobb szeretek ilyen eseményekre emlékezni. “Nem kell mindenre emlékezni. Jó volt, nem?” Helyeseltem, mert hát azért ami igaz, az igaz, hogy kellemes volt… Bár valószínűleg már a tudat, hogy együtt voltunk nekem mosolyt csal az arcomra…
“Ismételnék szívesen. Bár ma nagyon nem alkalmas.” Ennél konkrétabb mondatot nem ejthetett volna ki a száján…:-) Mindezt azzal a határozottságot láttatni akaró, ám mégis kisfiús tekintettel.
Ez a tekintet jellemzi a mindennapokban is. Nagyon határozott kiállású, odaszólogatós pasi. Ám ha találkozik a tekintetünk, akkor azt érzem, hogy olyan mélyen szeretne belém látni, ahogy csak tud. Kíváncsi rám… Érzi, hogy olyat tartogatok számára, amire vágyik. Ő pedig azt adhatja nekem, amire én vágyok egy férfitól…
Addig pedig, amíg ez bebizonyosodik, engednem kell. Türelmet kell gyakorolnom, ami számomra nagy feladat. Magától fog hozzám találni. A nőhöz, aki mellett férfi lehet.
és lőn igazam…
2013 január 20. | Szerző: Királylány
Elmentünk bulizni. Jól sikerült… bár legkevésbé táncolni sikerült…
Adott két, helyes, mosolygós lány, a második üveg borral. Mikor is hősünk a táskájához nyúlva érzi, hogy valami rezeg benne. Már tudja. Sms. “Merre?:)” Pedig elég erős lenne, nem volt benne a vágy, hogy ezt a szöveget ő gépelje be és küldje el “mr.térdremegésnek”. De ő tudja, mikor kell Neki lépnie…
Egy óra múlva a két mosolygós vihánc-lányka már úton is volt a másik helyre. Az egymásra találás nem volt egyszerű. Nagy hely, sok ember… De meglett. Meglettem. Megörültem Neki, mert már komolyan kezdtem félni a tömegtől… Megöleltük egymást, majd felvitt az egyik táncterembe, ahol ismerős arcokat láttam, a haverjait, de nem érdekeltek. Kikérte a két tequilát. Mondanom se kell – főleg így utólag – nem volt már szükségem rá. Az ujjamat szopogatta, majd belenyalt a nyakamba. A falnál kötöttünk ki. Táncoltam Neki, élvezte… Ismét oldottan, a vágy egyértelmű volt. Sajnálom, hogy messze nem voltam annyira képben, mint gondoltam, hogy vagyok. És ezt az éjszaka további részére is értem. Jobb lenne tisztább képekre emlékezni.
Kimentünk, vizet ittunk. “Menjünk!” mondta. “Menj!” mondtam. Kivettük a kabátját. De azt akarta, hogy én is. Mondtam, hogy nem. Ráadásul az én bilétám Szilvinél van, akit ráadásul jól el is hagytam… Bár nem kell félteni. Azonban nem tágított. Menjek Vele. Kész volt, teljesen. Én azt éreztem, hogy tisztulok. Gondoltam ágyba rakom és alszunk.
Megtaláltam Szilvit, feljött velem, kivettük a kabátom, a kulcsom pedig Neki adtam, nálam aludt. Még a sofőrszolgálatot is én intéztem, annyira beájult. (Ismerős sztori. Vittem már haza máskor is elgyengült pasit. De akkor nem ragadtam nála…) Haza értünk Hozzá. Átöltözött, kaptam fogkefét, törölközőt, pólót. Ágyba raktam, majd én is lefeküdtem és gondoltam, még van néhány órám aludni, mire mennem kéne Anyu elé.
Gondoltam… Nem tudom, hogy valóban ennyire naív vagyok, vagy magamat is jól átvágtam…
A takaró alatt megindult a keze… Nem sokat ellenkeztem. Elhanyagolhatót. Hamar a lényegre tértünk. Semmi előjáték, vetkőztetés. A lényeg. Ez az, amit nem szeretkezésnek hívnak. Határozott kéz, mozdulatok. Ez bejött. De színtiszta aktus volt. Olyan mint Ő maga, a magáról festett kép alapján. Kitartóan, nem hányaveti módon. Jó legyen…
Nem gondolom, hogy hiba lett volna. Idő kérdése volt. Azt sajnálom csak, hogy valóban nem voltam ott agyban annyira, mint szerettem volna. Amennyiben a kettőnk sztorija itt megáll, akkor az elmondható, hogy aminek meg kellett történnie, az megtörtént. A kölcsönös vonzalom eredménye a szex. Nem vagyok szemérmes. A szex a férfi-nő viszony alapja. Ha az nem jó, akkor lehet akármilyen kellemes az együtt töltött idő, be fog fuccsolni. Ha egy férfi és egy nő között nem működik a kapcsolat, mert nem jó a szex, akkor a család nevű játék sem fog. Ezzel az éjszakával megvan a tapasztalatom, hogy sok jót és izgalmat tartogathat nekünk egy közös út. Azonban nem most. Még nem… de hamarosan.
Újból el kell engednem. Megvárni, hogy Ő maga vágyjon arra, hogy a társaságomban legyen. Hogy a falhoz akarjon nyomni. Hogy le akarjon vetkőztetni. Én a tudtára adtam, szívesen kipróbálnám a csökkentett alkoholtartalmú verziót is. Egy 🙂 érkezett csak válaszul. Ismét bezárt. Szóval marad a régi recept. Élem az életem. Továbbra is füligmosollyal.
Menni fog. 🙂
Sírás lesz a vége?
2013 január 18. | Szerző: Királylány
Ma a kolléganőm arra az álláspontra jutott, hogy tuti szívok valamit… Ugyanis állandóan jókedvűen, szinte már vigyorogva, dalolászva töltöm napjaim. Az a helyzet, hogy konkrét okot nem tudok mondani. Annyit csupán, hogy jól érzem magam a bőrömben 🙂
Megyünk ma bulizni. Jól fog esni némi lazítás, táncolás. Sűrű hét volt. És ezzel együtt jön is a kérdés, kibírom-e, hogy ne közöljem “mr. térdremegéssel” tartózkodási helyem koordinátáit… Bár erre mondja kedves barátném, Eni, hogy éljem meg a vágyaim. Álláspontja szerint tegyem, amit a szívem diktál. Szerinte akár még jól is eshet “mr. térdremegésnek” az sms, lévén tudni fogja, eszembe jutott…. Mert szerinte igenis vágyik rám, de az időzítés még nem aktuális…
Mindenesetre az éjszaka az enyém. Jól fogom érezni magam, akár vele, akár nélküle! 😀
“a boldogság közel van, itt van az orrunk előtt”
2013 január 12. | Szerző: Királylány
Mi a boldogság? Millióan milliószor kérdezik. Az én saját válaszom erre csak annyi, hogy az, amikor mosolygok. Ez egy biztos jel nálam. Mikor sétálok haza és csak mosolygok. Mert süt a nap, vagy mert éppen havazik. Vagy csak belenézek a tükörbe és szépnek látom magam. Mert mosolygok. Vagy csupán jó reggel a kedvenc pöttyös bögrémmel a kanapén kucorogva megkávézni mielőtt munkába megyek.
Tudom, hogy szerencsés vagyok, amiért ilyen egyszerű dolgoktól boldognak érzem magam. Persze biztos lehet ezt fokozni azzal, hogy mindezeket a párom oldalán élem át. Azt is tudom, hogy hamarosan megadatik. Érzem. És ettől is mosolygok… 🙂
“mr. térdremegés” nem jelentkezett. Azonban egy nagyon kedves barátnőm igen. Beszélgettünk. Elmeséltem Neki az elmúlt napok eseményeit. Ő mindig azon az állásponton van, hogy tegyem, amit jónak látok. Ne agyaljak azon, hogy mi lehet a másik szívében, fejében. Szóval írtam egy sms-t “mr. térdremegésnek”. Csupán annyit, hogy “jól vagy?”
A magam oldaláról csak azt tapasztaltam, hogy a randi vége ellaposodott. Én magam azzal magyaráztam, hogy éreztem rajta, hogy még sem tud úgy nyitni, ahogy azt gondolta. Amit meg is értek, hisz néhány hete egyedülálló. Ez az én nézőpontom. De az övé igen nagy valószínűséggel más. Akár az is lehet, hogy rajtam érezte azt, hogy nem éreztem jól magam és ettől Ő is visszafogta magát. Szóval mivel bármi lehet, hallgattam a szívemre, írtam.
Néhány sms-t váltottunk csak. Elutazott. Én azóta nyugodt vagyok. Mármint úgy élem valóban az életem, mintha nem hívott volna randira. Amennyiben úgy kell lennie, hogy lesz közünk még egymáshoz, akkor lesz. A vonzalom adott…
macskásan…
2013 január 10. | Szerző: Királylány
Macskás lettem mára. Kívánós. Azt vettem észre magamon, hogy ülök egy megbeszélésen és ábrándozok. Persze, hogy “mr. térdremegésről”… Hogy ismét a falhoz nyom. Addig, addig húzza a pillanatot érintésekkel, apró nyakcsókokkal, a tarkóm kezében tartásával, hogy már szinte a levegővétel helyett keresi szám a száját… de most tovább is engedném a jelenetet. Igen. Már nem foglalkoztat a dolog, hogy baj-e ha megtörténne. Történjen! Ha jó, azért, ha nem, akkor azért. Hogy belássam megéri-e még, vagy sem.
A megérzésem azt súgja, azt kapnám, amire számítok. Erőt, férfiasságot, vágyat, határozottságot, érzékiséget… Amire vágyok immáron hosszú hónapok óta. Amikor összeakad a tekintetünk, tudom, hogy a gondolatai hová kalandoznak… És a körülmények egyszerűsödtek, de bonyolódtak is. Nincs kapcsolatban, de koránt sem tette túl magát rajta. Az időzítés jó is és nem is. Idővel kiderül. Esélyes, hogy most is agyal. Ám legyen. Tőlem annyi időt kap, amire szüksége van. Én pedig élem világom. Magától kell rájönnie, szívből, hogy mit szeretne. Mire, kire vágyik.
Addig? Addig élek úgy, mint múlt héten vagy a múlt hónapban…. Aztán egyszer csak jön majd egy sms. “Merre?” Idővel pedig megtörténik, aminek meg kell történnie másfél év előjáték után. Iszonyatosan izgat a dolog. Érezni akarom. Minden egyes pillanatban. A tekintetébe fúrni a saját tekintetemet, amiben lejátszódnak a következő percek. Csupán idő kérdése…
vártam….
2013 január 9. | Szerző: Királylány
Nos… nem mondom, hogy nem vártam “mr.térdremegés” jelentkezését ma…. mivel vártam. Ám Ő nem jelentkezett.
A nyugalmamat részben tudtam csak megőrizni. Úgy tűnik az ember lányában, ha érdekli egy pasi állandóan ott a vágy, hogy az a pasi jelentkezzen. Különösen az első randi után… Mik vannak?!:-D
Azt nem gondolom, hogy szórakozna velem. Egész egyszerűe n érzem, hogy nem az a fajta. Sokkal inkább vívódik. Kerülgetjük egymást már több, mint egy éve. Úgy, hogy barátnője volt. Volt. Néhány hete nincs. Azt gondolom, hogy egy hosszú kapcsolat után, amiben szerette egymást férfi és nő, egyik sem tud (még a kezdeményező fél sem) úgy kilépni, hogy máris nyitott legyen egy új kapcsolatra. Persze kivételt képez ez alól, ha valaki mással alakít ki kapcsolatot a szakító fél… Nem tudom, hogy miért, kinek a kezdeményezésére mentek szét. Nem kérdeztem, nem tartozik rám. Abban viszont biztos vagyok, hogy az érdeklődése irányomba nem csak az ágy irányában áll fenn. Miért hívott volna randizni? Azonban korai lehet még új dologba bele vágni.
Persze attól még, hogy megértem, hogy gondolkodik, hogy egyáltalán mit akar, azért haragszom, hogy még egy sms-re se vette a fáradtságot… Azonban könnyű dolgom van. Lapozok. Mintha meg sem történt volna a tegnapi dolog….
Holnap új nap van, új izgalmak és az egész világ az enyém!
😀
Kidurrant a lufi?
2013 január 9. | Szerző: Királylány
Tegnap egyszer csak érkezett egy sms. “Este mozi?”
Ez egy teljesen egyszerű sms, egy szimpla eldöntendő kérdéssel. Na de ki volt a feladó?
“mr. térdremegés”
Kellett 5 perc, hogy a szívritmusom visszaálljon a nyugalmi állapotába…. Sms-ek jöttek, mentek. Este pedig értem jött és elmentünk a moziba.
Alapvetően ez volt az első olyan kezdeményezése (kivéve a decemberi utazásra invitálót, de arról majd talán később), ami nem egy buliban, oldott hangulatban történt. És nem szorítkozott sms-ekre….
Kíváncsi voltam. Tudunk-e beszélgetni, zavarban leszek-e, ill. Ő miként viselkedik majd. Ismerem már több, mint két éve, de ilyen helyzetben még nem voltunk.
Az úton, ill. a mozi előtti vacsora közben egész jól elcsacsogtunk. Azt az egyet észrevettem, hogy nem állja a tekintetemet. Ő néz el előbb. Ugyanakkor szókimondóbb volt, mint gondoltam, hogy lesz. Rákérdezett, hogy mi a helyzet Imrével, ill. még a gyerekekről is szó esett. Hányat szeretnék… meg hogy mi is a helyzet ezzel a falhoz nyomásos témával?
Az igazat megvallva én sem voltam a topon. Talán zavarban voltam? Nem tudtam a helyzettel mit kezdeni? Az biztos, hogy nem voltam teljesen felszabadult. A film mondjuk közepes, nekem hosszú. Illetve alapvetően azt gondolom randinak a mozi nem a legideálisabb. Kommunikálni nem igazán lehet. Főleg, hogy egy olyan szemüveg van rajtad, amiben a nem látod a másik szemét.
Mire vége lett a filmnek, én már nagyon álmos voltam. Ő is. Haza hozott. Útközben szinte nem is beszéltünk. De valahogy nem is bántam. Két puszival megköszöntem az estét, majd jó éjt kívántam. Itthon pedig amint a párnára ért a fejem, aludtam…
Most nem tudom mi van. Mi van bennem? Lehet, hogy a lufi kidurrant? Az tagadhatatlan, hogy vártam, hogy a moziban hozzám érjen. Mint anno 14 évesen…:-) A fizikális vonzalom adott. Működhet ez szellemi síkon?
Két dolog biztos. Egyrészt a nagyszájú énje mögött valóban ott a kisfiú, a kamasz és a férfi is. Másrészt nyugodt vagyok. Nem remeg a kezem a telefon után nyúlva, hogy írt-e. Vagy hogy hogyan lesz tovább. Majd alakul… hisz minden úgy történik, ahogy az a lehető legjobb nekem 🙂
“Az idei év jó lesz!”
2013 január 30. | Szerző: Királylány
Nem először hallottam barátomtól, ismerősömtől azt a mondatot, hogy “Az idei év jó lesz!”
Szívemből szólnak. Ez az érzésem mióta 2013-at írunk. Ezek szerint másnak is. Egy másik megfogalmazás, ami szintén több esetben elhangzott. “Tavasszal történni fog valami.” Olyan, mint mikor azt érzi az ember, hogy van valami a levegőben. Szikrák. Mosoly. Kíváncsian várom. Addig pedig sodródom. Azon a hullámon, ami oda visz, ahol lennem kell.
Megint azt érzem, hogy nyugalom van odabent és mosolyra áll a szám ok nélkül. Szeretem ezt az érzést. Mikor tudod, hogy egy döntés után a jó irányba tartasz. Meghoztam egy döntést. Kiszálltam valamiből, ami egykoron sok örömet okozott és élveztem. A döntést pont ez nehezítette meg. Azonban mikor még benne voltam – akár a múlt héten – feszültséget keltett bennem. Több volt már a kevésbé jó, amit hozott, mint a jó. Néha már görcsösen ragaszkodtam hozzá, hisz szerettem csinálni. Aztán jött egy kósza gondolat, váratlanul, hogy miért is ragaszkodom? Lehet, hogy nélküle jobb?
És igen.
Azt hiszem ez az az érzés, mikor meghallom a saját kívánságom. A saját belső hangom, amit nem csöndesítek el azonnal a megszokással, a ragaszkodással.
Most jó.
Mosolygok.
Csak úgy, mert ez jön belülről. És egy dallam, amit hetek óta dúdolok…:-)
Oldal ajánlása emailben
X