Szabadságra kéne mennem…
2013 február 6. | Szerző: Királylány
Valami gond lehet velem, a működésemmel.
Ad 1. “dr.kémia” – szinte már rajong. Kezdetben be is jött a dolog, hatással volt rám az érintése, csókja. Nőként kezel, értelmes, magas,… Mára pedig már inkább zavar.
Ad 2. “mr.térdremegés” – annak ellenére, ahogy bánt velem, még most is beremeg a térdem ha találkozunk. Az eszem nagyon is tudja, nincs most rá szükségem. Neki most ki kell élnie magát, sebet nyalogatni, lecsúszni a gödör aljára. De én ebből kimaradnék…
Komolyan! Normális működés ez??? Kéne két nagy pofon! Mikor összeraktak, tuti biztos felcseréltek két csavart…
Pasi mentességre vágyok. Nyugit szeretnék. Haza jönni és csak lenni. Olvasni. Filmet nézni. Persze tök jó lenne valakinek a karjaiból tenni mindezt, azonban nagyon olybá tűnik, rosszul választok.
Ráadásul a héten két buliba ígérkeztem el és az egyikben ott lesz “mr.térdremegés” is… Nem szeretnék a hatása alá kerülni ismét. Erősnek kell lennem. Nem szeretném ismét guminőnek érezni magam. Lesz ebben kihívás… nem elcsábítani, inkább nem elcsábulni…
Másfelől ott a kérdés, hogy miért hagyom magam ilyen helyzetekbe sodorni? Egyikben sem érzem magam valónak, teljesnek. Menekülnék? Talán félek valami komolytól? Csak szórakozok, hogy ne kelljen kiadni magam, tartanom attól, hogy megszeretek valakit?
“dr.kémia”
2013 február 2. | Szerző: Királylány
Egy hete kaptam egy sms-t, mely után hangos hahotában törtem ki, szüleim döbbenetére. Látszólag semmi okom nem volt eme érzelemkitörésre, azonban mégis.
Azon az estén, mikor “mr.térdremegéssel” buli utáni hancurba fulladt a hajnal még megismerkedtem Márkkal, “dr.kémiával” egy szórakozóhelyen, akinek a számom is megadtam. Azonban nem jelentkezett, amin persze nem akadtam fent, van ez így…
Az sms pedig tőle érkezett. Egy hét ráhagyással. Így szólt: “Ne haragudj, hogy nem hívtalak. Őszintén, én most csak szexet keresek.” Mindezt azután, hogy “mr.térdremegés” utáni sóvárgásom elillant. Valaki nagyon jól időzített…
Ez volt a kezdete egy héten át tartó mókás, laza üzenetváltásoknak. Bejött az őszintesége, és nem volt ellenemre, hogy egészen közelről megismerjem… Aztán tegnap találkoztunk, egy buliban. Már izgatottan várt és egész este szorosan magához szorítva tartott. Hatással van rám. Férfias, határozott, finoman és vadul csókol egyszerre. Nem szemérmeskedett. Kimondta, hogy mit tenne velem. Mintha a szememből olvasna. Izgató. Amit csak fokoz, hogy a nőiességemmel, finom játékaimmal elérem nála a kívánt hatást…
Élvezetes előjáték. Amit ma tovább fokozunk… Megyek is, magamra öltöm boszijelmezem…:-)
Volt, nincs!
2013 február 1. | Szerző: Királylány
Tegnap olyan dolog történt velem, aminek az ember nem örül. Egészen eddig nem is gondoltam volna, hogy velem megtörténhet.
Kilopták a pénztárcámat a táskámból.
Éveken keresztül jártam táska-metszőkről elhíresült járatokon, ott sose történt meg. Egy egyetem folyosóján pedig igen. Nem mondom, felelős vagyok én is, hisz őrizetlenül hagytam a táskámat. Még szerencse, hogy csak a tárcámat vitték el…
Bár abban mindenem benne volt. Iratok, pénz, kártyák, no és a számomra oly kedves pénztárca.
Amikor észrevettem, hogy nincs meg – persze kerestem helyben, hátha csak rosszul emlékszem és nem a táskába raktam – még befejeztem a szendvicsem elfogyasztását, végig gondoltam, hogy akkor most irány a rendőrség. Majd számomra is meglepő nyugalommal útnak indultam a “közeli” rendőrségre. 4 km gyaloglás, magassarkúban. Közben tiltottam a kártyákat, elcsacsogtam a banki ügyintézővel, hogy hol próbálkozott “napom bearanyozója” a kártyáimmal. Nagy sokára megérkeztem a rendőrségre, ahol 2 órát kellett várnom, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet. Nagyon kedves kiszolgálást kaptam. Még a feljelentésemet rögzítő rendőrtiszt is meglepődött milyen nyugodt vagyok.
És valóban. Ez a nyugalom még most is tart. Kerestem az okát és azt is, hogy lehet, csak elfojtom a mérgem. Ha így is van, jól csinálom, mert valóban azt érzem, hogy ennek kellett történnie. Azt, hogy miért, azt nem tudom. Persze bosszant kicsit, hogy most majd pótoltathatok mindent… de közel sem vagyok feszült, ideges.
Még este, francia órára menet is azt vettem észre, hogy mosolyra áll a szám.
Bár miért is nem mosolyogtam volna? Mindenem megvan. Család, egészség, barátok, munka, lakás és sok mindent megtehetek, amihez kedvem van. Egy piti tolvaj nem fogja kedvem szegni!
“Az idei év jó lesz!”
2013 január 30. | Szerző: Királylány
Nem először hallottam barátomtól, ismerősömtől azt a mondatot, hogy “Az idei év jó lesz!”
Szívemből szólnak. Ez az érzésem mióta 2013-at írunk. Ezek szerint másnak is. Egy másik megfogalmazás, ami szintén több esetben elhangzott. “Tavasszal történni fog valami.” Olyan, mint mikor azt érzi az ember, hogy van valami a levegőben. Szikrák. Mosoly. Kíváncsian várom. Addig pedig sodródom. Azon a hullámon, ami oda visz, ahol lennem kell.
Megint azt érzem, hogy nyugalom van odabent és mosolyra áll a szám ok nélkül. Szeretem ezt az érzést. Mikor tudod, hogy egy döntés után a jó irányba tartasz. Meghoztam egy döntést. Kiszálltam valamiből, ami egykoron sok örömet okozott és élveztem. A döntést pont ez nehezítette meg. Azonban mikor még benne voltam – akár a múlt héten – feszültséget keltett bennem. Több volt már a kevésbé jó, amit hozott, mint a jó. Néha már görcsösen ragaszkodtam hozzá, hisz szerettem csinálni. Aztán jött egy kósza gondolat, váratlanul, hogy miért is ragaszkodom? Lehet, hogy nélküle jobb?
És igen.
Azt hiszem ez az az érzés, mikor meghallom a saját kívánságom. A saját belső hangom, amit nem csöndesítek el azonnal a megszokással, a ragaszkodással.
Most jó.
Mosolygok.
Csak úgy, mert ez jön belülről. És egy dallam, amit hetek óta dúdolok…:-)
Kontraszt
2013 január 27. | Szerző: Királylány
Tegnap este végül sikerült Eni barátnőmmel kitárgyalni a történteket “mr.térdremegéssel”.
Elmeséltem Neki, hogy mit mondott azzal kapcsolatban, hogy nem magam adom, vagy nem is tudom valójában ki vagyok. Eni saját tapasztalatát mondta el, hogy Ő mit gondolt rólam anno, mielőtt megismert.
Enivel egy korábbi munkahelyemen ismerkedtem meg. Látásból már rég tudtuk, hogy kik vagyunk, de közelebbi a kapcsolatunk, baráti csak jóval később lett.
A munkám megköveteli a csinos megjelenést, amit én nagyon élvezek. Tűsarkú, szép szoknya, blúz, ezekhez illő kiegészítők… Eni szerint ráadásul nagyon tudom őket viselni. Mindehhez még társul, hogy meglehetősen határozottan lépek fel a megbeszéléseken, illetve meggyőződéssel képviselem álláspontom. Ezekről tudtam, nem Ő jelezte ezt vissza nekem először.
Azonban nem tudta összerakni a képet, hogy egy ilyen megjelenésű, kiállású lány hogy ülhet szinte törökülésben, cipő nélkül egy félnapos megbeszélésen, vagy mászkálhat mezítláb az irodában. Azt meg végképp nem értette, hogy lehet a párom András… Ellentmondásosnak tűntem neki.
Majd megismert. Számára már nem fura, hogy megfér a tip-top dolgozós énem mellett az abszolút laza, minden mókából részét kivevő énem is, aki ha éppen úgy érzi magát jól egy egész napos tesztkörnyezetben, megfigyelők gyűrűjében, hogy megszabadulva körömcipőjétől készíti a prezentációt, akkor megteszi és nem érdekli mit gondol más…
Persze ettől még feltettem magamnak a kérdést, hogy mennyire vagyok összhangban magammal? Lehet, hogy igaza van és magamat verem át?
Igyekszem őszintének lenni magamhoz. Bízom benne, hogy sikerül és nem csapom be magam. De most úgy érzem, hogy a helyén vannak a dolgok. “mr.térdremegéssel” szintén.
Kulcsra zárva
2013 január 26. | Szerző: Királylány
Iszonyatosan felbosszantottak tegnap a munkahelyemen, melynek eredményeként “mr.térdremegésnek” elküldtem az alább sms-t: “Kissé feszült vagyok. Tudsz valami jó feszültséglevezetőt…?”
Este értem jött. Elvitt egy koncertre, amin egy ismerőse játszott. A koncert jó volt, de megint csak akkor közeledett, amikor már kellően oldott lett. Haza úton a taxiban sem ért hozzám, majd mikor hozzá értünk sem nyomott a falnak. Beszélgettünk. A kanapén ülve, egymástól egy méterre. Beszélgetni akart. Azonban nem azon az izgatott, kíváncsi vagyok rád módon, hanem nekem egy kicsit kényszerítő módon. Kérdezzek. Mondtam, hogy kérdezek, ha kérdésem lesz. Mindig volt rá válasza, hogy olyan nincs hogy nincs kérdésem. Hiába mondtam, hogy ha van, azt felteszem. De nem kívántam keresztkérdéseket feltenni családról, nőkről. A kedvenc filmjéről meg amúgy sem…. Aztán kérdeztem. Telibe…. Az apjáról. Mindig csak az anyukáját emlegeti. Édesapja meghalt a húgával együtt, balesetben. Így már más képet fest az utakon tanúsított vezetési módja, és hogy a balesete sem rémiszti meg.
Kérdezzek még. “Miért tartasz tőlem?” “Nem tartok tőled.” “De csak oldott állapotban közeledsz.” “Mert köztünk csak testiség van. Nem beszélgetünk.” “Nem is nagyon van alkalom.”
Azonban ez egy új nézőpont. Bár számomra akkor sem kerek. Azt mondja, nem vagyok összhangban magammal. Megmagyarázni nem tudta. Kedves…. Nem is tudja, hogy milyen közel vagyok önmagamhoz. Ma reggelre pedig még inkább… De magyarázkodni nem fogok.
Még beszélgettünk. Lazának semmiképpen sem nevezném a szituációt. Kérdeztem. Kérdezett. Bár én sokat meséltem magamtól magamról. Pasik. Róbert. András. Mélypontok. Barátok.
Zongorázott.
A beszélgetés és a zongoraszó hatására keresztapám jutott eszembe. Percekig ott volt a gondolataimban, érzéseimben. Szinte már könnybe lábadt a szemem. Pedig már több, mint 15 éve… De nem beszéltem róla. Nem láttam értelmét. Hiába akart beszélni, nem éreztem az őszinte kíváncsiságot. Mégis sok részletet megosztottam Vele, amitől az vagyok, aki.
Aztán egyszer csak odajött hozzám. Szinte rám feküdt és simogatni kezdett. Ruhán keresztül. A ruhák gyorsan lekerültek, semmi érzékiség. Az egész szexre elmondható. A csókot kerülte. Szinte csak hátulról közelített. Nem mondom, hogy nem volt jó, de változatlanul semmi köze nem volt szeretkezéshez. És ez nem szemrehányás, hisz én teremtettem a helyzetet. Elalvás előtt és reggel is távolságtartó volt. Ő mondja, hogy nem vagyok összhangban… aranyos…:-) Nem irigylem. Küzdelmes lesz önmagával szembeszállni, ha valaha közel akar majd engedni magához valakit.
Persze a szakítás után még friss bármibe is belekezdeni. Illetve ki tudja még, hogy milyen egyéb tapasztalatok, élmények hatására zárkózott be. De nem az én feladatom megtalálni a kulcsot. Elengedem. Messzire. Sok minden áll még előtte. Ha később kereszteznie kell életünknek egymást, akkor úgy lesz. Ha meg nem, akkor nem.
Kiábrándító és kijózanító volt az éjszaka. Részben közelebb kerültem, hogy megértsem őt, magamnak pedig bebizonyosodott, hogy jelen pillanatban Ő biztos nem a jelenem. Ez könnyebbé teszi a helyzetem. Lehet, hogy ez az élmény kellett, hogy lezárjam, elengedjem minden, valamilyen szinten is függőben lévő pasiügyemet? Igort lezártam. Bár Ő még mindig abban bízik, hogy visszatérhet. Imre is eltűnt a képből, mint karbantartó és talán idővel, mint barát is.
És mi lesz “mr.térdremegéssel”? Meglátjuk. Megremegnek-e a térdeim, ha ismét látom….
közelebb
2013 január 22. | Szerző: Királylány
Elengedtem, ismét jött. Most ismét engednem kell. Hogy Ő tehesse meg a lépést. Hogy Ő legyen a vadász, az irányító.
Tegnap összefutottunk. A buszmegállóban álltam, mikor megállt mellettem, “elviszlek”. Beültem. Kicsit feszülten indult a beszélgetés. Benne ki tudja milyen gondolatok, érzések fogalmazódtak meg a közös éjszaka után. Én pedig pont ezért voltam kissé izgatott. Azonban jó volt mellette ülni az autóban…
Hamar a péntek este témájához jutottunk. Elmondása szerint az a mennyiségű alkohol, amit Ő elfogyasztott, engem megölt volna… Azonban azt állítja, mindenre emlékszik… Én nem titkoltam, hogy vannak hiányzó szakaszok, és hogy jobb szeretek ilyen eseményekre emlékezni. “Nem kell mindenre emlékezni. Jó volt, nem?” Helyeseltem, mert hát azért ami igaz, az igaz, hogy kellemes volt… Bár valószínűleg már a tudat, hogy együtt voltunk nekem mosolyt csal az arcomra…
“Ismételnék szívesen. Bár ma nagyon nem alkalmas.” Ennél konkrétabb mondatot nem ejthetett volna ki a száján…:-) Mindezt azzal a határozottságot láttatni akaró, ám mégis kisfiús tekintettel.
Ez a tekintet jellemzi a mindennapokban is. Nagyon határozott kiállású, odaszólogatós pasi. Ám ha találkozik a tekintetünk, akkor azt érzem, hogy olyan mélyen szeretne belém látni, ahogy csak tud. Kíváncsi rám… Érzi, hogy olyat tartogatok számára, amire vágyik. Ő pedig azt adhatja nekem, amire én vágyok egy férfitól…
Addig pedig, amíg ez bebizonyosodik, engednem kell. Türelmet kell gyakorolnom, ami számomra nagy feladat. Magától fog hozzám találni. A nőhöz, aki mellett férfi lehet.
és lőn igazam…
2013 január 20. | Szerző: Királylány
Elmentünk bulizni. Jól sikerült… bár legkevésbé táncolni sikerült…
Adott két, helyes, mosolygós lány, a második üveg borral. Mikor is hősünk a táskájához nyúlva érzi, hogy valami rezeg benne. Már tudja. Sms. “Merre?:)” Pedig elég erős lenne, nem volt benne a vágy, hogy ezt a szöveget ő gépelje be és küldje el “mr.térdremegésnek”. De ő tudja, mikor kell Neki lépnie…
Egy óra múlva a két mosolygós vihánc-lányka már úton is volt a másik helyre. Az egymásra találás nem volt egyszerű. Nagy hely, sok ember… De meglett. Meglettem. Megörültem Neki, mert már komolyan kezdtem félni a tömegtől… Megöleltük egymást, majd felvitt az egyik táncterembe, ahol ismerős arcokat láttam, a haverjait, de nem érdekeltek. Kikérte a két tequilát. Mondanom se kell – főleg így utólag – nem volt már szükségem rá. Az ujjamat szopogatta, majd belenyalt a nyakamba. A falnál kötöttünk ki. Táncoltam Neki, élvezte… Ismét oldottan, a vágy egyértelmű volt. Sajnálom, hogy messze nem voltam annyira képben, mint gondoltam, hogy vagyok. És ezt az éjszaka további részére is értem. Jobb lenne tisztább képekre emlékezni.
Kimentünk, vizet ittunk. “Menjünk!” mondta. “Menj!” mondtam. Kivettük a kabátját. De azt akarta, hogy én is. Mondtam, hogy nem. Ráadásul az én bilétám Szilvinél van, akit ráadásul jól el is hagytam… Bár nem kell félteni. Azonban nem tágított. Menjek Vele. Kész volt, teljesen. Én azt éreztem, hogy tisztulok. Gondoltam ágyba rakom és alszunk.
Megtaláltam Szilvit, feljött velem, kivettük a kabátom, a kulcsom pedig Neki adtam, nálam aludt. Még a sofőrszolgálatot is én intéztem, annyira beájult. (Ismerős sztori. Vittem már haza máskor is elgyengült pasit. De akkor nem ragadtam nála…) Haza értünk Hozzá. Átöltözött, kaptam fogkefét, törölközőt, pólót. Ágyba raktam, majd én is lefeküdtem és gondoltam, még van néhány órám aludni, mire mennem kéne Anyu elé.
Gondoltam… Nem tudom, hogy valóban ennyire naív vagyok, vagy magamat is jól átvágtam…
A takaró alatt megindult a keze… Nem sokat ellenkeztem. Elhanyagolhatót. Hamar a lényegre tértünk. Semmi előjáték, vetkőztetés. A lényeg. Ez az, amit nem szeretkezésnek hívnak. Határozott kéz, mozdulatok. Ez bejött. De színtiszta aktus volt. Olyan mint Ő maga, a magáról festett kép alapján. Kitartóan, nem hányaveti módon. Jó legyen…
Nem gondolom, hogy hiba lett volna. Idő kérdése volt. Azt sajnálom csak, hogy valóban nem voltam ott agyban annyira, mint szerettem volna. Amennyiben a kettőnk sztorija itt megáll, akkor az elmondható, hogy aminek meg kellett történnie, az megtörtént. A kölcsönös vonzalom eredménye a szex. Nem vagyok szemérmes. A szex a férfi-nő viszony alapja. Ha az nem jó, akkor lehet akármilyen kellemes az együtt töltött idő, be fog fuccsolni. Ha egy férfi és egy nő között nem működik a kapcsolat, mert nem jó a szex, akkor a család nevű játék sem fog. Ezzel az éjszakával megvan a tapasztalatom, hogy sok jót és izgalmat tartogathat nekünk egy közös út. Azonban nem most. Még nem… de hamarosan.
Újból el kell engednem. Megvárni, hogy Ő maga vágyjon arra, hogy a társaságomban legyen. Hogy a falhoz akarjon nyomni. Hogy le akarjon vetkőztetni. Én a tudtára adtam, szívesen kipróbálnám a csökkentett alkoholtartalmú verziót is. Egy 🙂 érkezett csak válaszul. Ismét bezárt. Szóval marad a régi recept. Élem az életem. Továbbra is füligmosollyal.
Menni fog. 🙂
Sírás lesz a vége?
2013 január 18. | Szerző: Királylány
Ma a kolléganőm arra az álláspontra jutott, hogy tuti szívok valamit… Ugyanis állandóan jókedvűen, szinte már vigyorogva, dalolászva töltöm napjaim. Az a helyzet, hogy konkrét okot nem tudok mondani. Annyit csupán, hogy jól érzem magam a bőrömben 🙂
Megyünk ma bulizni. Jól fog esni némi lazítás, táncolás. Sűrű hét volt. És ezzel együtt jön is a kérdés, kibírom-e, hogy ne közöljem “mr. térdremegéssel” tartózkodási helyem koordinátáit… Bár erre mondja kedves barátném, Eni, hogy éljem meg a vágyaim. Álláspontja szerint tegyem, amit a szívem diktál. Szerinte akár még jól is eshet “mr. térdremegésnek” az sms, lévén tudni fogja, eszembe jutott…. Mert szerinte igenis vágyik rám, de az időzítés még nem aktuális…
Mindenesetre az éjszaka az enyém. Jól fogom érezni magam, akár vele, akár nélküle! 😀
Egyedül vagy magányosan?
2013 február 9. | Szerző: Királylány
Azt hiszem ez a kérdés sokszor körbe lett járva, megmagyarázva, hogy mi a kettő közötti különbség. Egyetértek azzal a kijelentéssel, hogy ha valaki egyedül van, az nem feltétlenül magányos. De hogyan lehet jól viselni az egyedüllétet? Elviselni kell egyáltalán?
Magányosnak talán eddig csak kapcsolatban éreztem magam. Ellentmondásos, de azt gondolom sokan tudják milyen is az.
Immáron hamarosan 3 éve vagyok egyedül. Nem tagadom, el-elkap a félelem, hogy nincs párom és hogy ez meddig mehet így tovább? Még hónapokig? Évekig? A minap éppen Eni barátnőmmel beszélgetve jutottam arra a megállapításra, hogy ez az egyedüllét fakszni szocializációs teremtmény. Mert amire tudatunkra jutunk, már abban nőttünk fel, hogy az ember egyedül kevés. Mindig párban kell lennie. Ha jó neki úgy, ha nem. De ha egyedül van, az valamiért nem illeszkedik az elvárt sémába.
Másik oldalról vizsgálva ezt a közel 3 évet, ez az időszak volt számomra a legpezsgőbb, a legtöbb tapasztalattal megfűszerezett, a legizgalmasabb szakasza az életemnek. Egyrészt bepótoltam sok mindent, amit korábban, tinédzserkorom végén és felnőtt létem elején elmulasztottam, mert akkor éppen komolykapcsolatosdit játszottam. Másrészt sok tekintetben változott a világról, emberekről és viselkedésükről alkotott véleményem, gondolatom. Ami változatlan, az a rózsaszín felhő. Mindenkiről, minden helyzetről továbbra is a legjobbat feltételezem elsőre. De azt követően ha beigazolódik valamiről, valakiről az ellenkezője, akkor azt egyre higgadtabban, egyre kevesebb zaklatottsággal viselem.
Szóval amióta egyedül vagyok, azt hiszem kihasználtam ennek a létezésnek az előnyeit. Kipróbáltam határaimat, élményekre tettem szert, élveztem az életet. Persze megjártam a gödör alját is. Igyekszem ezt is a magam hasznára fordítani.
Min múlhatott, hogy még sem éreztem magányosnak magam? Talán az alaptermészetem miatt? Hogy feltalálom magam? Vagy annak, hogy mindig is úgy éreztem, szerencsés vagyok, mert sok barátom van, akik meghallgatnak, akiket én is meghallgatok? A pontos választ nem tudom. Talán mindezek számítanak.
Az igazi azért az lenne, amire minden ember vágyik, hogy megleljem a társam. Sablonos és elcsépelt. Azonban ezek az elcsépelt gondolatok, vágyak tesznek emberré.
Addigi is, amíg rám talál a herceg, élvezem tovább az egyedüllétet. Sok kaland vár még rám. A kérdés már csak az, hogy egyedül, vagy társaságban? De semmiképpen sem magányosan 🙂
Oldal ajánlása emailben
X